HTML

TÚLonTÚL - Mindenről mindenhogy (ahogy)

Itt elsősorban az élet kicsit alternatív megközelítéséről lesz szó. Sokan biztattak írásra, szeretek is (még ha nem is tudok) és olyan sokan nem tudnak ilyen érdekes dolgokat. Olvassák!

Friss topikok

Címkék

2012.06.13. 13:38 Kádám

Szürke egér

Átalakítom a blogot. Ha éppen kedvem szottyan, inkább a személyes dolgaim, saját kis életem fogom lepötyögni, persze ebben is rengeteg elvont trutymák van. Olyasmi lesz tán, mint egy napló. Lényege, hogy egyszer marha mókás lesz elolvasni. Bár kétségeim támadtak arra vonatkozóan, hogy bármennyire is tudnék írni. Szerintem soha, senki nem fog erre a blogra tévedni.

Már régebben is kelekótya voltam, most még inkább annak érzem magam. Szó szerint. Mintha egy zombi lennék. Néha azon gondolkozom, hogy már mostAlzheimeres vagyok . A memóriám szar. A beszédközpontom nulla. Központi idegrendszer? Lehet, hogy a sok alkohol, amit az elmúlt tíz évben tetemes mennyiségben sikerült elfogyasztani. Négykézláb, fejenállva, gipszkarton falat kifejelve, ujjat elvágva, édesapám öltönyét szétszaggatva, röhögve, sírva, kétségbeesve, euforikusan, mindenhogy.

Már régóta érett bennem a gondolat egy minőségibb élet megteremtésére. Lévén, van aki regulázzon, a bevitt alkoholmennyiségem 1 deci/napra csökkent, ami csakis bor, csakis az esti órákban. Nem dohányzom. Még mindig pattogtatom a labdát, mindig, ha időm engedi. Tegnap újra kezdtem a futást. Mostanában úgy érzem, hogy nem a ritka, de kemény testmozgás, hanem az akár a slendrián, de rendszeres fogja meghozni a kívánt eredményt. 90 kilóról kezdtem a 175 centimez. Így sem számítottam kövérnek, de 75 a cél. 82 vagyok, innen nem akar tovább menni. Tavaly nyáron voltam ennyi, szintén egy diéta és futások után.

Ebben szerintem nem az a lényeg, hogy kinézzek valahogy, sokkal inkább a mentális fejlődés. El kell érnem egy bizonyos célt, nem kis erőfeszítéssel. Körülnézek: a mai fiatalok nem tűnnek túlsúlyosnak, mégis úgy tetszik, hogy a porcsuhájuk tuningolására inkább számukra egyszerűbb, kevesebb erőfeszítést igénylő megoldásokat használnak. Pl tetoválás, pírszing, fültágító. Én megértem, hogy elő-előtör bennünk a primitív énük, és tudat alatt mindinkább a természeti népekhez akarnak hasonlítani, de nem ártana a spiritualitás vonalat is erőltetni.

Persze, nyugodtan nevezhettek New Age-esnek. Engem nem zavar.

Mindemellett keményen tanulok mérlegképesen könyvelni és angolnyelvet művelni. Persze mindezt inkább elméletben. Szar körbenézni a régi ismerősök között és látni a lemaradásom. Most a pótláson ügyködöm. Ha meglesz a zsíros állás és a Budapestre költözés, már lehet gondolkodni a pszichológia másoddiplomán.


Talán a Sárkány Éve most erőt ad a változáshoz.

 

Néha eszembe jut egy-egy Bill Hicks vagy Carlin snitt. Na, akkor nagyon rágyújtanék. 

   

 

 

 

Szólj hozzá!


2012.03.26. 08:39 Kádám

DMT, avagy a dimetiltriptamin - kapu az ismeretlenbe

A DMT a legújabb kémiai anyag, mely hatalmába kerített. Félelmetes kis vegyület, olyan dolgokat képes művelni, melyeket magad sem hiszel el.

Ugye azért azt tudjuk, hogy a jó öreg hippikorszakban a zseniális, nem begyöpösödött és szűk látókörű tudományos életben nagyon komoly kísérletek folytak a tudat feltérképezésében. Hogy csak a szívemnek legfontosabb figurákat emeljem ki, a mesterhármas trió két gigászát, Timothy Learyt és John. C. Lillyt említeném. Előbbi fazon LSD-mágus volt, kívülről befele fújta az LSD állapot mibenlétét, lévén maga is szerhasználó volt. Itt azonban nagyon fontos megemlíteni, hogy Leary nem azért "drogozott", hogy olyan marha jól érezze magát, hanem sokkal mélyebb összefüggésekre akart rájönni. Belső utazások című könyvében többször is említi, hogy elveti a léhűtő, semmirekellő, céltalan életű beszívott rétegeket. John C. Lilly ugyancsak szerhasználó volt, ő azonban a delfinek között, velük együtt, stbstb. kísérletezett. Emellett az ingermegvonásos kamra is a nevéhez fűződik, amely arra ad alkalmat, hogy lemenjünk alfában a finom meleg sós vízben, mely megtartja testünket. A gravitáció és hőmérséklet különbség hiányában állítólag a testenkívüliség érzése is magával ragadhatja az utazót.

 

Na most gondoljunk abba bele, hogy a DMT nevű vegyülettel 22(!), nem írok félre, csupán huszonkét éve folynak vizsgálatok. Pedig mind közül ez az egyik legpszichoaktívabb szer, mely olyan hatást vált ki, melyet egyetlen másik drog sem. Egy Rick Strassman nevű úriember fogott a tanulmányozásába. A hipotézise valahogy így szólhatott: van egy olyan vegyület, mely a pszichedelikus (nevezzük így) tudatállapotokat előidézi. Tudományos magyarázatnak kell lennie arra, hogy az emberek meditációs állapotban, halálközeli élmény folyamán miért élnek át nagyon hasonló dolgokat. 

Hát Strassman elkezdett kutatni. Aki keres, az talál ezt jól tudjuk. Megtalálta a vegyületet, melyet egészében az agy tud megtermelni magának. Micsoda furcsaság! Méghozzá a tobozmirigyben kell keresni. A mirigynek egyébként nagyon mély történelmi hagyománya van, számomra már csak ezért is érthetetlen, hogy miért nem tanulmányozták korábban. Descartes például a lélek trónjának nevezte. De kérem alássan, abban a korban mégis honnan tudták, hogy a tobozmirigy valami szent dolog? A mai ember miért nem tudja? Az ember tán legfontosabb csakrája, a fejtetőcsakra, akár csak a harmadik szem is a tobozmirigy egy-egy "elnevezése".

 

Tehát: az agyadban létezik egy mirigy, mely olyan erős hallucinogén vegyületet termel, melyet előtte laborban senki nem állított elő. Ennyit arról, hogy magát a drogot /drog=gyógynövény/ démonizálja a nyugati kultúra.  

Ami pedig talán a legfurcsább: a 60 próbababa, akik eljutottak a mennybe, mind nagyon hasonló tapasztalatokról számoltak be. Azt mondták, hogy a trip során maximálisan földöntúli élményben volt részük. Melegséget és szeretet éreztek, iszonyúan feljavult az érzékelőképességük és INTELLIGENS LÉNYEKKEL találkoztak. Olyan entitásokkal, melyek leginkább hüllőszerűek voltak, ennek ellenére igen civilizáltak, sokkal fejlettebbek, mint az ember. Telepátiával kommunikáltak és elmondták, hogy a Föld jövője is ebbe az irányba tart.

Namost: abszolút nem tartanám furcsának a dolgot, ha ezek a hüllőszerű lények nem köszönnének vissza a történelmünkből innen-onnan. Pl. Sumer városából kis szobrok, az annuakiak képében. Az egyiptomi kultúrából. Nagyon érdekes, hogy azok az emberek, akik azt állítják más bolygóról reinkarnálódtak, szintén hüllőszerű lényekről számolnak be. David, a kisfiú a "Bennem élő reptilián"-ban elmeséli, hogy ezek a lények más rezgéssel rendelkeznek, mint az emberek, mondhatnánk: más dimenzióban élnek. Ha eszünkbe jut Énok könyve, amint az angyalokról mesél, ezek a történelmi hagyományok, akkor már nem is olyan könnyű sutba dobni azt, hogy egykoron talán ezek a lények tanítottak minket orvoslástól asztrológiáig mindenre. Lehet, hogy a DMT egy olyan kaput nyit ki, egy olyan kulcsot ad a "kezünkbe", mellyel bepillanthatunk valódi eredetünkbe, mellyel akár lehet, hogy azokat az élőlényeket is megláthatjuk, melyek körülöttünk élnek. 

Hozzátenném még, hogy a DMT ezentúl még a biológiai óráért felelős, csak éjszaka, sötétben termelődik és az álmodás folyamatát is szabályozza. Egyébként bevett keleti meditáció forma az is, hogy elzárják magukat a jógik vaksötét helyre akár egy hónapig, onnan kikerülve pedig euforikus, megvilágosodás-szerű élményben lesz részük.

Amiért pedig valóban ez a kis iromány született, az a holografikus, összetett Föld elméletben keresendő. Rendben, hogy az ember mirigye termel az individuum számára egy kis drogot, de vajon az miért van, hogy ez az anyag rengeteg növényben is megtalálható? Ahogy a herbáriák ismerői is tudják, minden betegségre van egy gyógyfű. David mondja a reptiliánban, hogy mindennek oka van. Minden logikus. Vajon a Föld miért dob ki magából olyan élőlényeket, melyek szintén tartalmazzák ezt a vegyületet? Lehet, hogy nagyobb figyelmet kéne rá szentelni? Dél-Amerikában egy törzs megteszi, a sámánok mai napig használják ayahuasca néven. Vajon hogyan találtak rá erre a keverékre, mely legalább 5 fajta gyógyfüvet tartalmaz? Kísérletezéssel igencsak nehézkes dolog lenne. Mindenesetre a DMT ott van rengeteg helyen, elszórva kis bolygónkon. A pántlikafűben is. 

Végezetül hozzáteszem, hogy aki soha nem vinne be a szervezetébe pluszba semmilyen hallucinogén anyagot, az is megélheti a hatást, egyszer biztosan. Ugyanis a halál beállta előtt - egyelőre tisztázatlan okokból (na ne...) - rengeteget termel belőle a jó kis tobozmirigyünk. Utazásra fel!

 

Ui. ezt a David dolgot magam sem gondolom komolyan...

 

 

1 komment


süti beállítások módosítása